Swiss Re: Az éghajlatváltozás, mint új kockázat

A világ egyik legnagyobb biztosítója 1989 óta figyelemmel kíséri az éghajlatváltozás nyomán felmerülő kockázatokat.

Az idei SONAR jelentésben a közegészségügyre és a biztosítási ágazatra gyakorolt várható, de még bizonytalan klímahatásokat elemzi a Swiss Re.

Az éghajlatváltozás már 1989-ben a Swiss Re újonnan felmerülő kockázati térképén szerepelt, jóval azelőtt, hogy a jelenség valóságos, a mindennapjainkat átható problémává vált volna.

Az első hatások már most látszanak: ilyen például az erdőtüzek egyre gyakoribbá és veszélyesebbé válása.

A klímaváltozás hatása azonban ennél jóval szélesebb körű fenyegetést jelent mind a társadalom, mind a biztosítási ágazat számára.

Az éghajlatváltozás számtalan kockázati területe közül viszonylag kevéssé vizsgált még az emberi életre és egészségre gyakorolt hatás.

A Swiss Re várakozásai szerint a hatások itt is komolyak lehetnek, ezért a 2019-es SONAR jelentés arra fókuszál, hogy miként kell a társadalom egészének és az egészségügyi rendszereknek a melegebb éghajlathoz alkalmazkodnia.

Így hat a klímaváltozás az egészségünkre – már amennyire tudjuk

Az éghajlatváltozás legjelentősebb kockázatai, amelyek az emberi egészséget érintik, a hőhullámokból, árvizekből, aszályokból, tüzekből és a kórokozó-átvivők (vektorok) által terjesztett betegségek terjedéséből erednek.

Életek millióit lehetne megmenteni, és az egészségügyre nehezedő terheket csökkenteni, ha nagyobb figyelmet fordítanánk a változó éghajlatra.

A halálozás terén bekövetkező változásokat több, egyidejűleg előforduló jelenség indukálja.

Ezek közé tartozik a hőhullámok súlyosbodása és kiterjedése olyan területekre is, ahol korábban nem volt jellemző, így például a mérsékelt övezetre, ahol a világ lakosságának nagy része él.

A 2003-as hőhullám Európában adta az első ízelítőt: egyedül Franciaországban 70 ezer, főként idős ember halálát okozta a rendkívüli hőség.

A hatások enyhítése nélkül és az egyre öregedő lakosság miatt a jövőbeli események még súlyosabb következményekkel járhatnak.

A növekvő hőmérséklet és az emelkedő páratartalom szintén aggodalomra adnak okot, mivel ez a kombináció lehetővé teszi a kórokozó-átvivők (vektorok) által terjesztett betegségek új területeken való elterjedését.

A nyugat-nílusi láz és a Zika vírus voltak az első figyelmeztető jelek.

Az éghajlatváltozás ugyanis kiterjeszti a fertőzési szezont, valamint a betegségek földrajzi kiterjedését is.

A Lyme-kór, a madárinfluenza, a miningitis, a dengue-láz és a különböző trópusi bakteriális és vírusos fertőzések száma várhatóan emelkedni fog, méghozzá olyan területeken is, ahol korábban ismeretlenek voltak ezek a betegségek.

A súlyos aszályos körülmények miatt a tűzesetek száma is várhatóan növekedni fog, ami egyúttal levegőszennyezéshez is vezet, amit a 2018-as kaliforniai tűzvész is bemutatott.

Dominóhatás

Az éghajlatváltozás másodlagos hatásai csak fokozzák a fentieket.

A hangsúly itt a migráción, az urbanizáción, az élelmiszerbiztonságon és a vízhiányon van. Már ma is több mint 2 milliárd ember él vízstressznek kitéve, vagyis olyan területeken, ahol az iváshoz és a személyes higiéniához szükséges víz korlátozottan áll rendelkezésre. A jövőben a hőmérséklet emelkedésével az érintett régiók száma is nőni fog.

A közegészségügyet tovább veszélyezteti a szélsőséges hőség, az aszály és az árvizek mezőgazdasági hatása, melynek következtében veszélybe került a megfelelő tápértéket nyújtó élelmiszerek termelése, így az egészségügyi veszélyekkel szembeni ellenállásunk is.

A növekvő tengeri hőmérséklet és az óceáni savasodás a halászatot is veszélybe sodorja.

A szélsőséges időjárási viszonyok nem csak a mezőgazdaságra hatnak.

A folytatódó vizszint-emelkedés következtében a viharhullámok a mélyen a szárazföldet is elérhetik, ami már az ott megépült mega-városokat is érinti, egyre nagyobb gazdasági és biztosítói károkat eredményezve.

Ugyanez igaz a járványok kockázatára is.

A városokba áramló népesség nyomán a lakosság egyre nagyobb része koncentrálódik egyre kisebb területeken, így az infrastruktúrát elpusztítói viharok vagy árvizek komoly járványveszélyt jelentenek.

A Föld permafroszt térségeinek, vagyis azoknak a területeknek a melegedése, ahol tartósan fagyott állapotban van a talaj, újabb veszélyt jelentenek.

Olyan baktériumok és vírusok szabadulhatnak fel a jégolvadás során, melyeknek évezredek óta nem volt kitéve az ott élő népesség.

A növekvő tengeri forgalom miatt megépülő új kikötők és a sarkvidéki tengeri útvonalak megnyitása miatt ezek a baktériumok és vírusok rendkívül távoli helyekre is eljuthatnak, világméretű járványokat okozva.

Éghajlatváltozás hatásainak ellenálló közegészségügy

Az éghajlatváltozás kihívásainak való megfeleléshez szükséges azonnali közegészségügyi intézkedések közé tartozik a közvetlen egészségügyi kockázatok megelőzésének erősítése.

Az egészségügyi létesítményeknek képesnek kell lenniük a változó éghajlati viszonyok között is megfelelő működést biztosítaniuk, így a klimatizáció, az árvízbiztonság, a vészhelyzeti áramellátás és vízellátás az alapvető infrastruktúra részét kell, hogy képezze az egész világon.

Forrás: www.biztositasiszemle.hu