Díjemelés várható a novemberi kgfb-kampányban

2013. január elsején bevezették az évközi díjhirdetés lehetőségét, amely átlagosan 13 százalékkal növelte a személyautókra kötött kgfb-szerződések díját – derül ki az egyik hazai piacvezető biztosításközvetítő cég adataiból. Az idei év folyamán fokozatosan emelkedett az átlagdíj. A jelenlegi átlagos díjszint tavaly ilyenkor mért érték közelében tart, annak ellenére, hogy az akkori 29 százalékhoz képest 35 százalékra nőtt a jóval alacsonyabb átlagdíjú évfordulós kötések aránya.

A kgfb-átlagdíj tartósan emelkedik, és ez várhatóan a közeljövőben is így marad. Minden jel szerint az év végi kampányban érintett autósok szintén magasabb díjra számíthatnak majd tavalyhoz képest.

Továbbra is átlagosan másfélszer többet fizetnek a kötelező biztosításért, akik a tulajdonjogszerzés miatt szerződnek (azonnali kötések), mint azok, akik a szerződésük évfordulóján döntenek arról, maradnak-e jelenlegi biztosítójuknál, vagy máshová szerződnek. Míg az előbbiek átlagdíja szeptember végén 25 000 forint volt, az utóbbiak 16 800 forintos éves díj mellett kötöttek szerződést.

Személyautó-kategóriánként nagyon eltérő lehet a díjemelkedés. Elsősorban a 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező autók átlagdíja növekedett, mivel itt az alacsonyabb kártörténeti besorolás mellett több mint harmadával nőttek a díjak tavaly januárhoz képest. A legjobb kártörténeti besorolású autók átlagdíja ugyanakkor minden kategóriában átlag alatt emelkedett.

Felfelé araszolnak a díjak a novemberi kampányban is

A piaci szereplők úgy gondolják, hogy a díjemelés szükségszerű, mivel az elmúlt években kritikus szintre emelkedtek a károkkal kapcsolatos költségek. Az autósok több mint fele nem érintett a novemberi kampányban (mindazokról szó van, akik 2010. január elsejét követően vásároltak autót, így a vásárlás dátuma szerint, év közben válthatnak kötelezőt), ezért nem kell tartani attól, hogy egy kissé magasabb díj hatására tömegek hagyják el az adott biztosítót.